Új módszerrel küzdenek a túlsúly ellen Törökországban

Köztereken mérik a járókelők súlyát Törökországban egy kampány keretében.

Törökországban egy állami egészségügyi kampány keretében megmérik a járókelők súlyát az utcákon és köztereken. Az egészségügyi tárca "Ismerd meg az ideális testsúlyod, élj egészségesen" programjával tízmillió embert érnének el két hónap alatt 

"Egészségügyi szakembereink köztereken és egyéb olyan tevékenységi pontokon, ahol polgáraink tartózkodnak, testmagasságot, testsúlyt és testtömegindexet (BMI) mérnek. Szeretnénk a túlsúly okozta károkat tudatosítani és az egészséges életmód kultúráját terjeszteni" - ismertette Kemal Memisoglu egészségügyi miniszter az X-en.

A testtömegindex, avagy angol rövidítéssel a BMI egy mérőszám, amellyel a magasságunk és a súlyunk arányát tudjuk kifejezni. A kiszámolt index megmutatja, hogy testtömegünk az ideális tartományba esik-e. Túlzottan alacsony érték esetén alultápláltságról, túl magasnál pedig túlsúlyról vagy elhízásról beszélünk. Kalkulátorunk itt érhető el.

túlsúly elhízás Törökország
A kampányt 81 tartományban folytatják május 10-től július 10-ig. Fotó: Getty Images

A magas, 25 feletti BMI-vel rendelkező embereket egészségügyi intézményekbe irányítják, ahol egyebek között dietetikai tanácsadást ajánlanak fel számukra.

Muhammed Emin Demirkol közegészségügyért felelős főigazgató az Anadolu hírügynökségnek elmondta, hogy tíz török állampolgárból hat túlsúlyos, illetve elhízott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint európai összehasonlításban magasnak számít a túlsúlyos emberek aránya Törökországban.

Tudod, mennyit kellene aludnod az életkorod alapján? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Bolygónk lakosságának egyharmada vashiányos

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően gomolyfelhős, napos idő várható, de a keleti tájakon több lehet a felhő, és ott több helyen fordulhat elő eső, zápor, zivatar. Nyugatabbra inkább csak helyenként lehet csapadék. Az északnyugati, északi szelet sokfelé erős, a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik, majd estétől veszít erejéből a szél. A délutáni órákban 19 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, de a tartósan felhős északkeleti tájakon ennél hűvösebb lesz az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. Ma hidegfronti hatás várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra
OSZAR »