
Startup


„Amíg a kórházak a túlélésre játszanak, itt nem lesz innováció”
Fürjes Balázs Zoltánnal, az EIT Health InnoStars ügyvezetőjével beszélgettünk a legújabb egészségügyi innovációkról, a magyar startupok lehetőségeiről, és arról, hogy milyen lesz a jövő kórháza. Beszélgetésünk aktualitását egy globális egészségügyi csúcstalálkozó, az EIT Health Summit adta, amelyet – a pandémia miatti két éves kényszerpihenő után – idén Stockholmban, a világhírű Karolinska Egyetemen rendeztek meg, és amelyen a szakember is előadott.


120 ezer új emberre lesz szüksége az egészségügynek
Csak a gyógyszeriparban és az orvosi gyártóiparban több mint 120 ezer új munkakör jöhet létre a közeljövőben, a világjárvány ugyanis jelentősen felgyorsítja a mesterséges intelligencia (MI) irányába történő elmozdulást. A következő évtized egyik hiányszakmája tehát vélhetően az egészségügyi mérnök és technikus lesz.



Nem lett semmi az orvosi forradalmat ígérő startupból
Elizabeth Holmes tényleg nagyot futott, az ötletére úgy szerzett 9 milliárd dollárt, hogy azt tesztek nem támasztották alá, és egy fillér bevételt sem termelt soha. Holmes tavaly még a legfiatalabb milliárdosnak számított, most mindent elveszített. Így durrant ki a nagy startuplufi.



Okosmedicina: telefonba költözik a kórház
Gyökerestül változtatja meg az egészségügyi szolgáltatásokat a robbanásszerűen fejlődő smart technológia. A régió egyik legnagyobb mobil-, smart technológiai és startup konferenciája, az SM 2015 kiemelten foglalkozik az okos medicina aktualitásaival és hazai lehetőségeivel.

Gyógyszerkereső
Legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen, és gyenge légmozgásra számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a belvárosokban és vízpartok közelében ennél enyhébb lehet az idő. A csalánfélék virágporának mennyisége jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.